Bevezető szöveg? Semmi oka moka csak full sex. (Nem fogok gyakran ilyet írni igérem). Ezt a történetet tényleg csak igény szerint folytatnám. (Ha csak egy ember kéri, akkor is ;) )

 

Will a saját otthonában ébredt. Elkáromkodta magát, amiért megint ilyen lehetetlen álma volt. Rengeteg nyugtatót és altatott szedett mostanában, de úgy látszik az álmok ellen egyik se volt hatásos. Még soha nem volt ennyire valóságos álma.

Ahogy felült, akkor vette csak észre az éjjeli szekrényére helyezett levelet. Drága levél papír, kalligrafikus kézírással. Egy pillanatig csak meredt rá. Tudta ki szokott ilyen leveleket írni, és nem értette. Lehet mégse álmodta az egészet? Remegő kézzel bontotta fel a neki címzett borítékot.

 

„Kedves William!

Bocsáss meg, hogy nem vártalak meg, de sürgős elintéznivalóm akadt, elkellet mennem. Gondolkozz el az unortodox terápiánkon, és mindazon amit tegnap mondtam.

 

Üdvözlettel: Dr. Hannibal Lecter”

 

Csak meredten bámulta a levelet. Mégse álmodta. Tényleg elment Hannibalhoz, elmondott neki mindent, megtámadta, végül mégiscsak engedett az Ő csáberejének. „Unortodox terápia”. Hánynia kellett a megfogalmazástól. A kutyák szűkölve néztek rá. Kiengedte őket az ajtón, majd felöltözött és futásnak eredt az erdőbe. A feje mellett elsuhanó fák, a kutyák csaholássá mögötte, megnyugtatta az idegeit. Tisztán akart gondolkodni.

 

Senki mással nem beszélheti meg ami tegnap történt, rajta kívül. Csak magát okolhatja.

– Miért kellett elmennie hozzá?

– Miért mondta el neki?

– Miért nem hagyta ott a picsába és keresett egy másik pszichiátert?

A lelke sajnos tudta rá a választ.

– Azért mert szüksége volt rá.

Szüksége volt arra, hogy elmondja neki mit érezz, arra hogy a másik visszautasítsa és soha többé ne kelljen ezektől az álmoktól szenvednie. De nem utasította vissza. Tényleg megtörtént.

 

Látta a csuklóján a bilincs nyomokat, és szinte még érzete a csókjuk ízét. Tegnap azt mondta neki Hannibal, hogy csak részben terápiás jelleggel fogja tenni azt amit tesz.

– Mi az hogy csak részben?

Érezte, hogy neki is merevedése volt. Kívánta Őt. Ezek szerint az Ő számára sem volt közömbös? Ha visszamegy hozzá, vajon mi lesz ezután? Tényleg készen áll arra, hogy egy férfival legyen együtt? Könyörgött neki, hogy csókolja meg. Nem csak testi kielégülést akart, éreznie kellett a másikat. A lelke zokogva sírt fel, amiért ennyire kínozza. A csókjuk,tehet mindenről. Vágyott rá testileg, lelkileg. Soha, senkivel nem volt ennyire jó, mint vele. Visszakel mennie hozzá, nincs más választása.

De most jobban elrejti a bilincsét. – Mosolyodott el. Nem hagyhatja, hogy a férfi még egyszer ennyire kiszolgáltatottá tegye.

 

Will fel-alá sétálgatott az előtérben. Az utcáról beszűrődő kinti fények melegséggel töltötték el a helyet. Hannibal széles mosollyal az arcán nyitott ajtót.

– Will örülök, hogy látom!

– Dr. Lecter! – biccentett, majd besétált az ajtón.

Kellemes félhomály uralkodott, biztonságot ígérve. Ahogy ránézett a létrára, jólesően megborzongott.

– Hogy érzed magad?. – kérdezte tőle Hannibal.

– Köszönöm jól. Kicsit szokatlan ez a tegezőviszony.

– Gondoltam a tegnapiak után így kényelmesebb, de ha Önnek problémát okoz...

– Nem dehogy. Igazad van. Köszönöm, hogy hazavittél. Szégyenlem magam miatta. Túl sok nyugtatót és altatót szedtem az utóbbi időben.

– Igazán nem tesz semmit. Bekel, hogy valljam, meglep, hogy itt látlak. Azt hittem több időre lesz szükséged.

 

Will a szobában sétált fel-alá, és a különböző dísztárgyakat nézegette.

– Sokat gondolkodtam mindazon ami történt. Ma nem kellett bemennem dolgozni, így volt rá egy egész napom. Az okot még mindig nem értem, hogy miért történt.

– A vonzódás vagy a cselekedeteid okát?. – A doktor csak állt előtte félrehajtott fejjel, tisztes távolságból nézett rá.

– A vonzódást. A cselekedeteimről majd utána beszéljünk.

– Hallottad már azt a kifejezést, hogy Demiszexuális?

A férfi csak megrázta a fejét.

 

– Az Aszexuálisok között egy alfajt jelölnek így, pusztán pszichológiai értelemben. Az ilyen egyén szexuális vonzalmat csak és kizárólag az érzelmi kötelék kialakulása után érez. A kötődésnek nem feltétlenül kell romantikusnak lennie. A mi kapcsolatunk, az orvos-beteg kapcsolat, ha így jobban tetszik, elve egy intim kapcsolat. Megosztod velem a legféltettebb titkaid, álmaid, mindent elmondhatsz anélkül hogy elítélnélek. Amióta van egy nevezzük úgy – közös nevelt lányunk, – ezek az érzelmek felhalmozódtak benned. Nincs ezzel semmi baj. Megismétlem ami történik az csak rád tartozik és a partneredre, bárki legyen is az. Az agyunk nem tud különbséget tenni nemek között vonzódás tekintetében. Ez nem betegség, bármennyire is próbálják egyesek ezt híresztelni…

– Értem. A saját viselkedésemre csak egy magyarázattal tudok szolgálni. Túlságosan feszélyezett az a gondolat, hogy én ilyet tegyek. Konzervatívnak neveltek, nem tehetek róla. Azért támadtam rád, mert abban a pillanatban jó ötletnek tűnt. Nagyon sajnálom. Azt hittem ha elhallgattatlak, akkor talán a saját belső hangom is elhalkul. Arra számítottam, hogy megnyugtatsz, hogy nincs igazam, vagy hogy felejtselek el. Erre amit tettél… Az csak olaj volt a tűzre.

– Muszáj volt ezt tennem, nem hagytál más választást. Nem így akartam, de terápiás szempontból, ez volt a legjobb megoldás.

 

– Szóval csak ennyit jelentett neked? Terápiát?!

Will idegesen járkált. A doktor még mindig csak nézett rá. Sokkal, de sokkal többet jelentett neki, mint azt a férfi gondolná.

– Nem, nem csak ennyit jelentett. De nem adtál felhatalmazást arra, hogy bármi mást is tegyek. Még nem válaszoltál a levélben feltett kérdésre.

– Az nem kérdés volt, hanem terápiás javaslat. Nekem nem kell egy olyan kapcsolat, amit terápiának neveznek. Mintha a jó doktor receptre írná fel.

– Akkor mit szeretnél?

– Ezt.

 

Will odasétált a doktorhoz. Megnyalta az ajkait, miközben a férfi tarkójába kapaszkodva közelebb húzta magához. Hevesen kezdte el csókolni nem törődve azzal, hogy felsértette a másik száját. Vadul, erőszakosan harapta, majd lihegve elengedte. A férfiassága lüktet a nadrágjában.

– Ezt, ezt akarom. Azt, hogy ne úgy tekints rám mint egy páciensre, hanem mint egy vonzó lényre, akivel párkapcsolatot tudsz teremteni.

Hannibal megragadta a kezét, és az ágyékára húzta. Will érezte, hogy mennyire kívánja Őt a másik.

– Ez így megfelel? Most már elhiszed, hogy nem úgy gondolok rád mint a páciensemre?

A férfi csak nyelt egyet. A torka teljesen kiszáradt. Hiába engedték el a kezét, nem bírta elvenni onnan. Letérdelt a másik előtt, és elkezdte kioldani a nadrágján a gombokat. Érezni akarta a férfit magában. Mindazt amit tegnap átélt, viszonozni akarta.

 

Kiszabadította a másik péniszét a nadrágból, és lassan megnyalta. Még soha nem csinált ilyet. A fentről jövő kéjes sóhaj mégis erőt adott neki a folytatásra. Először csak ízlelgette, utána határozott mozgásba kezdett. Hannibal, csak az előtte térdelő férfit volt képes nézni. Minden erejét összeszedte, hogy ne tegye magáévá ott azonnal. Will tapasztalatlan volt, de nagyon érzéki. Kicsit enyhített az önuralmán, és hangosan nyögött a kényeztető szájmozgástól. Beletúrt a göndör fürtökbe és egyenletes tempót diktált. Will készségesnek tűnt, a férfi érezte ahogy próbálta mind mélyebbre engedni a szájában a férfiasságát. Felnézett a szemébe, miközben lassan tövig engedte a szájában a merevedését. Hannibal hátravetett fejjel hangosan felnyögött és elélvezett. Lihegve nézett le a másikra, miközben felsegítette a földről. Átnyújtotta Willnek a zsebkendőjét, miközben a külsejét próbálta rendbe szedni. A haja kicsit csapzott volt, de ezenkívül semmi jel nem utalt arra mi is történt az előbb.

 

– Szóval ezt akarod Will? Tényleg képes vagy elfogadni mindazt amit nyújtani akarok neked? Tőlem megkapsz mindent amit kívánsz.

A másik csak némán bólintott.

– Amennyiben kettőnk között marad.

– Számomra is fontos a titoktartás. Etikátlan az orvos-páciens viszony. Ha gondolod keresünk másik pszichiátert.

– Nem akarok másikat, nekem csak te kellesz. Te értesz meg egyedül. Van még egy feltételem. Nem kötözöl ki sehová.

Hannibal értetlenül nézett rá.

– Nincs semmi szado-mazo. Nem hagyom, hogy még egyszer odaláncolj bárhova is.

– Oh drága Williamem. Csak azt ne mond, hogy nem élvezted.

A doktor szemében vörös fény gyúlt és kegyetlen mosollyal az arcán húzta magához közel. A fogai a nyaka érzékeny bőrét súrolták, szinte már hasították. A teste mind közelebb préselődött hozzá. Csak egy vágya volt, kielégülni minél előbb.

– Kérlek…

– Mit szeretnél?

Még közelebb nyomta az ágyékát, éreznie kellett mennyire kívánja őt. Dr. Lecter tudta és élvezte a kis játékukat. Neki már nem volt sürgős.

– Kérlek…

Levette a zakóját, és feltűrte az ing ujját. Will csalódottan nyögött fel ahogy ott hagyta. Hannibal odaült a szófára, majd egy intéssel oda hívta magához a férfit. Ő mint akit hipnotizáltak lépkedett oda elé, majd megállt előtte. A tenyerével paskolta meg maga mellett a helyett, mire a férfi illedelmesen leült. Az állánál fogva húzta magához és csókolta meg, miközben a kezét a másik ágyékára csúsztatta, amire egy kéjes sóhaj volt a válasz. Kioldotta a férfi nadrágja gombjait szakavatott és fürge ujjakkal, majd kiszabadította a péniszét. Ahogy megérintette, Will ujjai belemarkoltak a mellényébe, és hangosan felnyögött. A keze gyors ütemet diktált, a másik vágyaira válaszul.

Mielőtt a másik szólhatott volna, hogy elfog élvezni, az ajkai elvesztek az ölében. Az ujjak a hajába markoltak, és erősen tartották a fejét miközben elélvezett. Hannibal megvárta, amíg a férfi alá száll a gyönyörből. Felemelkedett és kisöpörte a csatakos tincseket a párja homlokából. Will lihegve nézett rá.

– Köszönöm.

A férfi válaszul csak megcsókolta.

 

Hagyta, hogy összeszedje magát, majd az iroda közepén nézett vissza rá öltönnyel a karján.

– Holnap úgyis hétvége. Volna kedved velem vacsorázni?

– Köszönöm, megtisztelsz.

– Akkor is ha nem csak vacsora meghívásról van szó?

A doktor egészen közel hajolt a füléhez úgy mondta. Will érezte a lehelete melegét a nyakán. Szaporán vette a levegőt a felkínált lehetőségtől.

Hannibal megfogta a tarkóját és közel húzta magához, a homlokuk összeért.

– Nem kell semmi olyat tenned amit nem akarsz.

A férfi válaszul csak bólintott.

 

Hannibal konyhájában mindig is feszülten érezte magát. Rengeteg olyan eszköz volt, amit nem is ismert. A pulton sorakoztak a hozzávalók, egy egész hadseregnek elég lett volna.

– Vártál rám?

– Csak remélhetem, hogy velem vacsorázol, de abban sem voltam biztos, hogy eljössz.

– Ha nemet mondok, akkor is megcsináltad volna ezt a sok ételt?

– Mindig nagyon figyelek arra, hogy mit adok a testemnek. Ezek a hozzávalók mindig megtalálhatók nálam. Húst pedig mindig tartok itthon, váratlan vendég esetére. Ne rémisszen meg a mennyiség, csak látszatra tűnik soknak. Ha tudtam volna, hogy jössz, jobban felkészültem volna, így viszont sajnos bekel érnünk azzal ami van.

– Nem akartam kényelmetlenséget okozni.

– Te soha nem okozol. Rosé kacsamell gratenburgonyával és fűszeres cseresznyeragúval megfelel? Sajnálom de csak ezzel tudok szolgálni. Ha tudtam volna, hogy jössz különlegesebb menüt készítek.

Will nem merte megkérdezni mi lett volna a különlegesebb menü. Számára már ez is túl különlegesnek tűnt, az ő egyszerű kis ételeihez képest.

 

A vacsora után, a kiállított eredeti Japán dísztárgyakat nézegette. A doktor elmesélte mindegyik történetét. Ép egy szamuráj felszerelést néztek. Lady Muraszaki – a nagynénje – ősé volt. A síntó oltárt az Ő emlékére állította fel. Will csak sűrűn bólogatott miközben a testes vörös borát kortyolgatta. Azt akarta, hogy az alkohol a fejébe szálljon és ellazítsa. Csak arra tudott gondolni, amit a férfi ígért neki. Hagyta, hogy a vékony ujjak kivegyék a kezéből a poharat és letegyék egy szomszédos asztalra. Hannibal a testét neki nyomta a falnak, a karjait felemelte a feje fölé, úgy csókolta. Lihegve néztek egymásra.

– Tényleg ezt akarod?

Egy apró biccentés, csak ennyire telet. Az eszét valahol Virginiában hagyta, nagyon nagyon rég.

 

Számtalanszor volt már a házban, de még soha nem volt a hálószobában. A szürke kazettás falak, az art deco ágy, az azúrkék takaróval, kellemes nyugalmat sugároztak. A szobában halvány fény derengett. Remegő ujjakkal oldotta ki a feszes nyakkendőt, miközben érezte magán a másik tekintetét. Lassan vette le a mellényt, majd amikor a legfelső inggombért nyúlt, Hannibal megfogta a kezét. Az ajkaihoz emelte, majd kitapintotta a szájával a legérzékenyebb pontot. A férfi hangosan felnyögött. A mozdulat egyszerre volt érzéki és gyengéd, az agyát perzselte. Will féltékeny lett a kezére és a másik ajkaira tapasztotta a sajátját. Érezte ahogy a fürge ujjak vetkőztetik, miközben az ajkak követték az ujjak nyomát.

 

Ott álltak egymással szemben teljesen meztelenül, de nem érezte magát zavarban. A száját végig futtatta a feszes izmokon. Az erős kezek lelökték az ágyra és ő megadóan sóhajtott. El akart veszni a férfi karjaiban. Érezte ahogy a testén végig siklik a nyelve és az ölében állapodik meg. Szaporán lihegett, ahogy Hannibal ujjai felkészítették a testét. Az érzés egyszerre volt szokatlan és végtelenül izgató. Csalódottan nyögött fel amikor a kényeztetés abba maradt. A férfi fölé feküdt úgy simogatta az arcát.

– Készen állsz?

Will mondhatott volna nemet, hazamehetett volna és élhetett volna úgy, mintha mi sem történt volna. De soha többé nem lett volna rá képes.

– Kérlek…

 

A férfi elmosolyodott fölötte. Elnyúlt az éjjeliszekrény felé és elővett egy tubust. A sűrű kézkrém nehéz parfümös illata betöltötte a teret. Megborzongott, ahogy a krém végigfolyt a péniszén és a gátján. A férfi egyenletesen elosztotta rajta a krémet, majd magára is kent belőle. Megtámaszkodott a két válla mellett, majd nagyon lassan belé hatolt miközben csókolta. A csókjukba fojtotta a fájdalmas nyögését, a lepedőt maga mellett tépkedve.

– Ha tudnád milyen régóta vágytam rád Will...

Hannibal ajkai a füle mellett, a keze pedig simogatja. Próbálta elengedi a fájdalmat és ellazulni. A folyamatos ingerlés, a másik gyengéd szavai és mozdulatai segítettek neki. Érezte ahogy a testéből párolog a feszültség. Kinyitotta a szemét és belenézett a férfi szemébe. Utált az emberek szemébe nézni, mégis Ő volt az egyetlen akivel kivételt tett. Hannibal elmosolyodott és lassan megmozdította a csípőjét.

– Lazulj el kérlek...Tudom, hogy végtelennek tűnik a fájdalom, de elfog múlni. Csak a kezemre koncentrálj…

 

Will tette amit a másik kért tőle. A teste idomult a mozgásra és lassan átvette a fájdalom helyét a végtelen gyönyör ígérete. A körmeit a férfi feszes izmaiba vájta és felemelte a csípőjét. Hannibal mindig is angol lordokat megszégyenítő önuralommal rendelkezett, de Will teste, ahogy alatta mozgott kimozdította ebből. Hevesen csókolta a férfit, aki csak néha érezte tudat alatt az erős harapásokat a feszes bőrén. Amikor újra csókolóztak érezte a vére ízét, de nem törődött vele. Jobban kívánta a másikat, mint azt valaha is el tudta képzelni. A sóhajaik artikuláltan nyögésekké olvadtak. A fájdalom és a kéj különös kettős érzésétől az eszét vesztette. A háta ívbe feszült és Hannibal nevét ordítva élvezett el. A magja fehér csíkot hagyva folyt végig a férfi ujjai közt a hasán és a mellkasán. Hannibal a csöpögő ujjait az ajkai közé vette és egész testében remegve élvezett el.

Erőtlenül rogyott Willre. Érezte az ernyedt kezek simogatását a hátán. Lenézett a férfira és egy kipirult arcú, csillogó szemű mosollyal találta magát szembe. Vissza mosolygott és megcsókolta.

– Köszönöm.

Ő csak az arcát simogatta. Hannibal odabújt mellé és tőle szokatlan módon szorosan ölelte a férfit. Hagyta, hogy az ágyában, a karjaiban aludjon el. Soha nem élt át ilyen élményt még előtte. Saját magának is nehezére esett bevallani, de ez után az éjszaka után szerelmes lett a férfiba. Gondolatban terveket szőtt, hogy Abigallel együtt élhetnének boldog családként, valahol Európában. Aztán emlékeztette magát, Williamnek ez még túlságosan új, és sokkoló. Lehet, hogy a reggelt már nem vele fogja tölteni. Megérti ha visszautasítja, de abban biztos volt, hogy rengeteg vér fog folyni mire kiheveri az elutasítást. A férfi békésen szuszogva aludt mellette, mit sem sejtve, hogy akit végig keresett, itt fekszik mellette. 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés